GUARDING YOUR BUSINESS

BalaBit Professzor

Wednesday, February 17, 2010 @ 03:02 PM Author: Attila

Körülbelül hat éve indítottuk el a BalaBit Campus Programot, amely már akkor is három lábon állt. Megalapítottuk a Zorp ösztöndíjat, elindítottuk a gyakornoki programunkat, és szakértő kollégáinkat felajánlottuk vendégelőadónak a hazai egyetemek számára.

Mindhárom kezdeményezés sikerrel működik azóta is, mégis, most az utóbbival kapcsolatban szeretnék egy nagy eredményről beszámolni. Tavaly a BalaBit elindított egy szakszemináriumot az Óbudai Egyetemen (eddig BMF), amelybe öt másik hazai IT biztonságtechnikai vállalatot is bevontunk (Kürt, Cert, e-Group, VirusBuster, Security.hu). A tantárgy áltanános, termékfüggetlen  információ-biztonsági ismereteket kínált a hat cég előadássorozatában.

ÉSSS!!! A nagy érdeklődésre tekintettel idén már előadás formában, létszám-limit nélkül hirdette meg a tárgyat az egyetem. Igazi tantárgy lettünk! :-D

Comments are closed.